A kapcsolatok fontosabb kulturális jellemzői

Írországgal nincs kulturális megállapodásunk, Dublinban nem működik magyar kulturális intézet. A magyar vonatkozású kulturális programok jelentős része a dublini nagykövetség szervezésében valósul meg, emellett az írországi magyar közösség kiemelt eseménye a Magyar Kulturális Napok rendezvénysorozat, amely a Külgazdasági és a Külügyminisztérium (KKM) támogatásával 2017-ben immár hatodik alkalommal került megrendezésre.

Kulturális téren egyre szélesebb körben növekvő érdeklődés mutatkozik egymás hagyományai és kultúrája iránt, a közelmúltban különösen a magyar filmművészet, zene és színház megjelenése kapott egyre növekvő teret Írországban. A magyar-ír kapcsolatok ápolása és további erősítése céljából 2016-ban indítottuk el az Írországban, valamint Magyarországon is nagy érdeklődésnek örvendő „Bloomsday”, azaz Bloom Napok nagykövetségi rendezvénysorozatunkat, amellyel James Joyce, Ulysses regényének magyar vonatkozásait kívánjuk kiemelni, az ír közönség felé is hangsúlyossá tenni (A mű főszereplője, Leopold Bloom édesapja, Virág Rudolf Szombathelyről vándorolt ki.). 2017-ben e rendezvény keretében a patináns Irish Writers Centre-ben - ír és magyar művészek közreműködésével - megtartott előadás nagy sikert aratott.

2016-ban a KKM támogatásával elindított nagykövetségi Magyar Filmklub keretében kiemelt történelmi eseményekhez (1956-os forradalom 60. évfordulója Széchenyi István születésének 225. évfordulója, stb.), valamint egyéb érdeklődési területet érintően (pl. családi programlehetőségként) évente több alkalommal magyar filmek vetítését szervezzük, elsősorban az írországi magyar közönség számára. 

Legrégibb közös szakrális-kulturális örökségünk a Győri Székesegyházban őrzött Ír Madonna. A kegyképet Walter Lynch ír püspök hozta Írországból Győrbe 1655-ben, amely a hagyomány szerint 1697. március 17-én, Szent Patriknak, Írország védőszentjének ünnepén vérrel könnyezett, az üldözött ír katolikusokat siratva. A festmény körüli kultusz ápolása egybeforr a Győr-Galway városok közötti együttműködéssel. A 2017-ben megrendezésre került Magyar Kulturális Napok külön eseményeként emeljük ki Győr városa, a Győri Egyházmegye együttműködésével a dublini Donnycarney, Our Lady Consolation templomban Szent László emlékév jegyében megvalósított programot.
Az elmúlt években növekvő érdeklődés tapasztalható az ír fiatalok körében a magyarországi angol nyelvű felsőoktatási képzések iránt. Oktatási kapcsolataink kiterjedtek, ma már szinte valamennyi ír egyetemnek van magyar együttműködő partnere. A 2016/17-es tanévben összesen 286 ír hallgató folytatott tanulmányokat magyar felsőoktatási intézményekben, elsősorban orvosi és állatorvosi képzéseken.

Magyar hallgatók leginkább európai uniós csereprogramok keretében juthatnak el ír egyetemekre. Oktatási lehetőségeket bemutató hasznos oldalak:

www.educationireland.ie
List of Higher Education Institutions in Ireland: http://www.education.ie/en/Learners/Information/Providers-of-Higher-Education/List.html