Keresés: %s
Keresés: %s
Sikeresen fellőtték a SMOG-1 magyar műholdat
2021. március 22-én újabb magyar kisműhold került a világűrbe. Többszöri halasztás után Bajkonurból az orosz Szojuz/Fregat rakétával felbocsájtották a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen, a Külgazdasági és Külügyminisztérium pénzügyi támogatásával készült 5x5x5cm méretű SMOG-1 műholdat. A sikeres felbocsátást és a többlépcsős pályára állítási folyamatot követően a SMOG-1 műhold első jeleit várhatóan a hét közepén küldheti.
A műhold elsődleges küldetése a Föld körüli térségben mérhető, ember által keltett elektromágneses szennyezettség vizsgálata. Másodlagos küldetésként egy totál ionizáló dózis mérő került a fedélzetre, mellyel a Napból érkező részecskék elektronikára gyakorolt hatását vizsgálja az űreszköz. Harmadlagos küldetésként egy fékező hatású, mágnesesen veszteséges anyagot illesztettek a napelemek alá, mely várhatóan lecsökkenti a 18-25 éves pálya élettartamot annak érdekében, hogy kevesebb legyen az az idő, amit űrszemétként tölt a Föld körül a műhold aktivitása után.
A Pannon Filharmonikusok húsvéti ünnepi hangversenye
Az én békém öröme / Húsvéti ünnepi hangverseny a Pannon Filharmonikusok előadásában
Ingyenes élő online közvetítés a Kodály Központból, társszervező: Filharmónia Magyarország NKft.
2021. ÁPRILIS 01., csütörtök 19.00 (CET) órakor
Georg Philipp Telemann: Tudom, hogy a Megváltóm él (Ich weiß, daß mein Erlöser lebt, TWV 1:877)
Georg Friedrich Händel: Csillapodjatok, szelek (Silete venti, HWV 242)
Wolfgang Amadeus Mozart: "Nagy" Esz-dúr szimfónia (K.543)
Giulia Bolcato – szoprán
Megyesi Zoltán – tenor
Vezényel: Vass András
Balassi Ösztöndíjas Képzések a 2021/2022-es tanévre
Megjelentek a KKM 2021/22-es tanévre szóló ösztöndíjpályázatai az alábbi képzésekre:
Magyar nyelvi és hungarológiai képzés,
Magyar nyelvi és magyarságismereti képzés és
Műfordító képzés
Részletes információk IDE kattitnva érhetők el.
Pályázati, jelentkezési határidők:
Hungarológiai képzés: 2021. április 29.
Magyarságismereti képzés: 2021. május 05.
Műfordító képzés 2021. május 05.
"Fókuszban Írország" üzleti webinárium április 20-án
Magyarországi Dublini Nagykövetsége és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara 2021. április 20-án "Fókuszban Írország" címmel üzleti webináriumot szervez. Az esemény az Írország iránt érdeklődő magyar vállalkozások számára nyújt tájékoztatást az ír gazdaság aktuális helyzetéről, annak jövőbeli kilátásairól, a koronavírus által gyakorolt hatásokról, az üzleti lehetőségekről és piacra lépési nehézségekről. A rendezvény célja, hogy segítséget nyújtson a magyar kis- és középvállalkozások külpiacra jutásában, hogy jobban megértsék a gazdaságot mozgató döntéseket, a vállalati és felhasználói elvárásokat, valamint hogy jobban megismerjék az üzleti környezetet. A rendezvényen való részvétel ingyenes, de előzetes online regisztrációhoz kötött.
https://mkik.hu/hirek/meghivo-fokuszban-irorszag-c-webinariumra
Idén is megnyílt a jelentkezés a Magyar Diplomáciai Akadémia Diplomataképző Programjára
Idén is megnyílt a jelentkezés a Magyar Diplomáciai Akadémia Diplomataképző Programjára
Április 6-án elindult a jelentkezés a Diplomataképző Program második évfolyamára. A program széleskörű, versenyképes képzést kínál azoknak, akik a magyar diplomáciai karban akarnak dolgozni, valamint a magyar nemzeti és gazdasági érdekeket szeretnék képviselni a világban.
A program részleteiről és a felvételi folyamatról további információk érhetők el a Magyar Diplomáciai Akadémia honlapján (www.magyardiplomaciaiakademia.hu) és a Facebook-oldalán (facebook.com/DiplomaciaiAkademia). Az Akadémia várja minden érdeklődő jelentkezését 2021. május 7-ig!
Védettségi igazolványokkal kapcsolatos információk!
2021. május 21-től az a magyar állampolgár, aki Írországban kapta meg a koronavírus elleni oltást, olyan vakcinával, amelyet Magyarország is elfogad, s erről az ír hatóság által kiállított hivatalos igazolással is rendelkezik, díjmentesen magyar védettségi igazolványt igényelhet:
- bármely magyarországi kormányablakban személyesen,
vagy
- Ügyfélkapun keresztül.
A védettségi igazolványt a külföldön beoltott magyar állampolgár részére a hatóság 15 napon belül állítja ki. A kérelemhez csatolni kell a külföldi hatóság vagy az oltást végző egészségügyi szolgáltató által kiállított, az oltás tényének magyar vagy angol nyelvű igazolását, ennek hiányában más idegen nyelvű igazolásának hiteles magyar fordítását, azzal, hogy az igazolásnak tartalmaznia kell a koronavírus elleni oltóanyag típusát (a továbbiakban: oltóanyag típusa), az oltás időpontját és helyét.
A kérelemhez a kérelmező megadja
· a természetes személyazonosító adatait,
· a személyazonosság igazolására alkalmas hatósági igazolványának okmányazonosítóját,
· a postai címét (a védettségi igazolvány kézbesítési címe)
és · ha azzal rendelkezik, a TAJ számát.
A kérelemben megküldött adatokat a hatóság - az igazolás megfelelősége esetén - az EESZTben rögzíti.
Szijjártó Péter Dublinban tárgyalt az ír külügyminiszterrel és miniszterelnök-helyettessel
Szijjártó Péter Dublinban tárgyalt az ír külügyminiszterrel és miniszterelnök-helyettessel
Magyarország és Írország között széleskörű együttműködés zajlik egyebek mellett a gazdaság, a beruházások, az oktatás és a békefenntartás területén - hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden, Dublinban tett látogatásán. A magyar külügyi tárca vezetője Simon Coveney külügyminiszterrel és Leo Varadkar miniszterelnök-helyettessel, valamint ír cégek vezetőivel folytatott megbeszélését követően kiemelte, hogy több mint száz, magas hozzáadott értéket előállító ír vállalat működik jelenleg Magyarországon, ezek nagyjából tízezer embernek adnak munkát, és a kedvező működési és adókörnyezet miatt további beruházások várhatók. Emellett fontosnak nevezte az oktatási együttműködést is, melynek keretében évente több mint háromszáz ír hallgatót fogadnak a magyarországi egyetemek, valamint negyvenhat nyelviskolát akkreditáltak arra a programra, amelynek keretében középiskolás magyar diákok Írországba utazhatnak angolt tanulni. E kezdeményezésnek köszönhetően 2022-től 9000 magyar fiatal élhet majd ezzel a lehetőséggel, de Írország és Magyarország több szálon is kötődik egymáshoz; a hasonló történelmi múlt és a vallási azonosság mellett a két ország hasonlóan gondolkodik a békefenntartás fontosságáról is: magyar és ír katonák együtt szolgálnak a libanoni ENSZ misszióban.
A látogatás jelentőségét külön növeli, hogy utoljára 20 évvel ezelőtt járt magyar külügyminiszter Írországban.
Szavak nélkül - A Pannon Filharmonikusok élő koncertje
„Szavak nélkül” - A Pannon Filharmonikusok élő koncertje a Kodály Központból.
JÚNIUS 9, szerda, 19.00 óra (CET)
Gioachino Rossini: Selyemlétra – nyitány
Ludwig van Beethoven: B-dúr zongoraverseny, Op. 19
Carl Nielsen: III. szimfónia
Boros Mihály – zongora
Balázs Júlia – szoprán
Megyesi Zoltán – bariton
Vezényel: Varga Gilbert
További információ az eseményről ezen a linken.
Ügyfélkapu ügyintézés
1., Mi az ügyfélkapu?
Az ügyfélkapu a kormányzat elektronikus azonosító rendszere, mely biztosítja a felhasználók számára, hogy egyszeri belépéssel kapcsolatba léphessenek az elektronikus közigazgatási ügyintézést és szolgáltatást nyújtó szervekkel. Ügyfélkaput bármely természetes személy létesíthet, állampolgárságtól függetlenül.
2., Milyen kérelmet lehet beadni a konzulátuson?
A konzulátuson lehetőség van személyes ügyfélkapu regisztrációra. Magyarország diplomáciai és konzuli képviseletein az alábbi eljárásokra van lehetőség:
- az első ügyfélkapu nyitásának kezdeményezése (amit nem előzött meg online ideiglenes regisztráció),
- korábbi ügyfélkapu törlése
- ügyfélkapu adatok módosítása.
Amennyiben online ideiglenes ügyfélkaput létesített, két megoldás lehetséges:
- Törölnie/töröltetnie kell az online ideiglenes ügyfélkapu regisztrációját.
- Nem tesz semmit, megvárja a 30 napot, amikor a regisztráció megszűnik, és ez után kérelmezi személyesen a Konzulátuson a ügyfélkapu regisztrációt.
3., Kérelem benyújtása a konzulátuson
Az eljárás kizárólag személyesen intézhető, előzetes időpont foglalásmellett.
A foglalásnál az "Ügyfélkapu regisztráció" pontot kell kiválasztani. A személyek számánál nincs mód több személy beírására. Amennyiben több személy szeretne külön-külön eljárásokat kezdeményezni, úgy több önálló időpontot kell lefoglalni.
Sürgősségi eljárás a konzulátuson nincs. A konzulátus is ugyanazt a foglalási rendszert használja, amely az ügyfelek számára is elérhető, ennek megfelelően nem tudunk Önöknek korábbi időpontot adni.
Az ügyfélkapu regisztráció feltételei:
- adatlap kitöltése (helyben biztosítjuk)
- a személyazonosításra alkalmas és érvényes hatósági igazolvány
- magyar állampolgárok esetében: személyazonosító igazolvány vagy útlevél vagy 2001. január 1. után kiállított kártya formátumú jogosítvány;
- EGT állampolgárok esetében: EGT-s személyazonosító igazolvány vagy útlevél;
- más külföldi állampolgárok esetében: útlevél bemutatása szükséges.
Ügyfélkapu létesítéséhez érvényes e-mail cím szükséges.
A regisztrációs eljárás díj- és illetékmentes.
Az időpont foglaláskor „Ügyfélkapu regisztráció” ügycsoporthoz kell időpontot foglalni.
Személyesen kezdeményezett, sikeres regisztrációt követően a rendszer 5 napig érvényes, egyszer használatos aktiváló kódot küld az ügyfél e-mail címére, melynek segítségével saját jelszó képezhető. Az 5 nap eltelte után a Kormányzati Portál elfelejtett jelszó funkciójának segítségével 60 napon belül van lehetőség új aktiváló kód kérésére. Ellenkező esetben a regisztrációs adatok törlésre kerülnek.
4., Mit érdemes még tudni?
Személyes megjelenés esetén a regisztrációs szerv azonosítja az ügyfelet és létrehozza az Ügyfélkapuját. A sikeres regisztrációt követően – a megadott e-mail címre érkező – ún. egyszer használható aktiváló kód segítségével kell az Ügyfélkaput aktiválni.
Az aktiválás során meg kell adnia felhasználói nevét és új, választott jelszavát, amelynek érvényességi ideje maximum két év (rövidebb érvényességi időt is beállíthat).
A saját jelszó képzése után az ügyfélkapun keresztül a szolgáltatások teljes köre elérhető. Az ügyfélkapu határidő nélkül érvényes. A Kormányzati Portál elfelejtett jelszó funkciójával új, egyszer használatos aktiváló kódot lehet igényelni, mely 5 napig érvényes. A felhasználói nevet és jelszót védeni kell a jogosulatlan hozzáféréstől. Az ügyfélkapu regisztráció során lehetőség van a proaktív szolgáltatás igénybevételére, melynek során a megadott e-mail címre értesítés érkezik a kártya formátumú személyazonosító igazolvány, az útlevél, a kártya formátumú vezetői engedély, valamint a forgalmi engedély érvényességi idejének lejáratáról.
A Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalának elérhetőségei:
E-mail: 1818@ugyfelvonal.hu
Tel: +36 1 452-3622
Web: https://segitseg.magyarorszag.hu/segitseg/ugyfelkapu
Utazási tanácsok
1) A világjárvány miatt nem javasoljuk a külföldre utazást! Az uniós digitális Covid-igazolványról szóló rendelet 2021. július 1- jén lépett hatályba. Azóta az EU mindegyik országa ki tudja állítani állampolgárai és lakosai számára az uniós digitális Covid-igazolványt, amely az EU egész területén ellenőrizhető. Így az Európai Unió tagállamai, valamint az igazolványt elfogadó EGT-tagállamok, Norvégia, Izland, Liechtenstein és Svájc biztonsági besorolása a II- es kategóriába került.
További hasznos információt az uniós digitális Covid-igazolványról itt olvashat: https://ec.europa.eu/info/live-work-travel-eu/coronavirus-response/safe-covid-19-vaccines-europeans/eu-digital-covid-certificate_hu
a. Be lehet –e utazni az országba? Igen.
2022. március 6-tól függetlenül oltott vagy sem, nem kell PCR teszt, sem az oltási és a gyógyultsági igazolás, és a passanger locator form kitöltését sem kérik.
Hazatérést megelőzően a dublini repülőtéren a megnövekedett utasforgalom miatt, kérjük, hogy időben, legalább indulás előtt 3 órával érkezzenek ki a repülőtérre.
b. Kell-e teszt? Nem .
c. Kell-e regisztrálni? Nem.
d. Oltottsággal járó kedvezmények:
Beutazás szempontjából jelenleg nincs ilyen.
e. Oltatlanokra/nem elfogadott vakcinával oltottakra vonatkozó szabályok:
2022. március 6-tól függetlenül oltott vagy sem, nem kell PCR teszt, sem az oltási és a gyógyultsági igazolás, és a passanger locator form kitöltését sem kérik.
f. Karanténkötelezettség: Nincs.
g. Üzleti célú beutazás feltétele
Nincs. A regisztrációs- és tesztkötelezettség alól csak rendkívül szűk foglalkozási kör mentesülhet. Ezekre vonatkozóan az i) pont alatt, illetve ITT tájékozódhatnak.
h. Tranzitálási szabályok:
Az egyes mentességi esetek a fenti g) pontban található linken szerepelnek. Javasolt, hogy a mentességet igazoló dokumentumokat az érintettek mindig tartsák maguknál, mivel azokat a hatóságok bármikor kérhetik. Amennyiben a megadott linkeken szereplő információkkal kapcsolatban további kérdés merülne fel, bővebb tájékoztatást a budapesti ír nagykövetség adhat. Sok esetben a légitársaságok, egyéb személyszállítást végző cégek is hozhatnak járványügyi rendelkezéseket, szabályokat, melyekről közvetlenül adnak tájékoztatást az utasoknak.
i. A célország beutazási feltételei alóli mentesség:
A COVID-19 Passenger Locator Form kitöltése alól (a kitöltés csak online fogadják el) a következők kaphatnak felmentést:
- nemzetközi szállítmányozásban résztvevők
- a HGV-ket (Hevay Goods Vehicle – 3,5 tonnát meghaladó bruttó össztömegű) szállítójárműveket vezető sofőrök
- a diplomáciai mentességet és immunitást élvező személyek
A tesztelési követelmények alól az alábbiak kaphatnak kivételt:
- nemzetközi szállítmányozásban résztvevők,
- sürgős orvosi beavatkozásra Írországba érkezők,
- 11 éves vagy annál fiatalabb gyermekek,
- azok az utasok, akik Észak-Írországban kezdték meg utazásukat és azt megelőzően két hétig nem jártak tengerentúl (azaz nem hagyták el a szigetet)
- az ír rendőrség vagy véderők tagja, aki hivatalos célból érkezik az országba,
- az a személy, aki kötelező érvényű jogi okok miatt (pl. letartóztatás, vagy kiadatás) érkezik az országba
- aki valamilyen hivatalnok, vagy választott képviselő feladatának elvégzésében működik közre, illetve utazása az ilyen feladatok ellátását segíti elő
j. Egyéb hasznos információ:
Dublin Airport elérhetősége: +353 1 944 1111 e-mail: information.queries@dublinairport.com
Dublin Airport rendőrség elérhetősége: +353 1 944 4300 sürgős esetben +353 1 944 4666
.
Problémák az utazási irodával, légitársasággal? További információ az Utasjogok fejezetben található: https://konzuliszolgalat.kormany.hu/utasjogok
Egyéb, hasznos oldalak:
Tájékoztatás Írországba történő beutazással kapcsolatban:
Általános, összefoglaló tájékoztatást adó oldal itt érhető el.
A dublini repülőtér oldala itt érhető el.
Az országban jelenleg érvényben lévő korlátozásokról, szabályokról itt tájékozódhat.
A COVID-dal kapcsolatos helyi információk itt érhetők el (tünetek leírása, oltások felvétele, oltások jellemzői, oltásra regisztráció).
2. Beutazás Magyarországra
A pandémiás időszakban a Magyarországra történő beutazás rendkívüli szabályait a 408/2020. Korm.rendelet foglalja össze, melynek végrehajtásával kapcsolatban az ORFK határrendészeti szervei illetékesek tájékoztatást adni. A rendelet egyes pontjainak értelmezésével, alkalmazásával kapcsolatban az ORFK-t szíveskedjenek megkeresni, figyelemmel arra, hogy azok végrehajtásában az Országos Rendőrfőkapitányság határrendészeti feladatokat végző munkatársai illetékesek. A Konzuli Szolgálat pusztán általános tájékoztatást nyújt! Az ORFK alábbi oldalán talál bővebb információt: http://www.police.hu/hu/hirek-es-informaciok/legfrissebb-hireink/covid-19-utazasi-informaciok/utazok-figyelmebe-ajanljuk-a
Az ORFK elérhetőségei: http://www.police.hu/hu/info/elerhetosegek
Magyar állampolgárok Magyarországra történő belépésével kapcsolatos aktuális információ itt található.
A koronavírussal kapcsolatos információkat http://www.koronavirus.gov.hu/ oldalon találhatják, illetve érdeklődhetnek telefonon belföldről a +36 80 277 455 és a +36 80 277 456, külföldről a +36 1 550 1825-ös telefonszámon vagy elektronikusan a koronavirus@1818.hu címen.
A magyar határellenőrzéssel kapcsolatos aktuális információk megtalálhatók: a határátlépéssel kapcsolatos aktuális információk (ORFK) oldalon és érdeklődni lehet a koronavirus@bm.gov.hu címen.
Bővebb információ a határátkelők nyitva tartásáról és az engedélyezett forgalom típusáról: klikk ide
Méltányossági kérelem a Magyarországra történő beutazáshoz: https://ugyintezes.police.hu/meltanyossagi-kerelem
3. Helyi járványügyi szabályok
A teljes tartózkodás során be kell tartani a helyi járványügyi előírásokat. Ezekről az alábbi linken tájékozódhat: klikk ide
A kötelező maszkhasználatról ezen a linken tájékozódhatnak: klikk ide
Országon belüli utazás
Jelenleg az országon belül szabadon lehet közlekedni, utazni.
Tömegközlekedés
A tömegközlekedési eszközökön kötelező a maszkhasználat.
Amennyiben az ír beutazási szabályokkal kapcsolatos kérdésére a fent megadott hivatalos ír oldalakon nem találta a választ, szükség esetén a budapesti ír nagykövetség tud további tájékoztatással szolgálni.
Biztonság:
A világjárvány miatt nem javasoljuk a külföldre utazás! Az uniós digitális Covid-igazolványról szóló rendelet 2021. július 1- jén lépett hatályba. Azóta az EU mindegyik országa ki tudja állítani állampolgárai és lakosai számára az uniós digitális Covid-igazolványt, amely az EU egész területén ellenőrizhető. Így az Európai Unió tagállamai, valamint az igazolványt elfogadó EGT-tagállamok, Norvégia, Izland, Liechtenstein és Svájc biztonsági besorolása a II- es kategóriába került.
Terrorizmus:
Az ír hatóságoknak nincs információja Írországot fenyegető terrorista akcióról. Értékelésük szerint egy terrortámadás lehetséges, de nem valószínű, az ország terrorfenyegetettségi szintje mérsékeltnek nevezhető.
Természeti, egyéb katasztrófák:
Különösen az őszi, viharos időszakban fordulnak elő áradások.
Bűnözés:
Az ország általános biztonsági környezete jónak mondható, megfelel a nyugat-európai átlagnak. A nagyvárosok bizonyos negyedeiben (különösen Észak-Dublin egyes részein) a szervezett bűnözési tevékenység és a bandabűnözés fokozottan érzékelhető, előfordulhatnak erőszakos és vagyon elleni bűncselekmények. Minden nagyvároshoz hasonlóan itt is javasolt az elővigyázatosság. Bajba jutott turisták segítségért fordulhatnak az ITAS nevű szervezethez is.
Beutazási és tartózkodási feltételek:
Az itt közölt adatok tájékoztató jellegűek!
Beutazási feltételek:
Magyar állampolgárok az alábbi úti okmányok valamelyikével utazhatnak be az országba:
Magánútlevél: Elvárt érvényessége: |
IGEN Az utazás utolsó napjáig |
||
Ideiglenes útlevél: Elvárt érvényessége: |
IGEN További információt az alábbi linken talál: https://konzuliszolgalat.kormany.hu/utlevel |
||
Személyi igazolvány: Elvárt érvényessége: |
IGEN Az utazás utolsó napjáig |
||
Ideiglenes személyi igazolvány: Elvárt érvényessége: |
IGEN Az utazás utolsó napjáig |
||
Régi típusú (könyvformátumú) személyi igazolvány: |
IGEN |
||
Vezetői engedélyek, Anyakönyvi kivonatok: |
NEM úti okmányok |
||
Lejárt úti okmány (magánútlevél, személyi igazolvány): |
NEM |
||
Megjegyzés: A problémamentes utazás érdekében mindenképpen javasoljuk az új típusú és sérülésmentes kártya formátumú személyazonosító igazolvány, illetve az útlevél használatát. Igazolványaikra, értékeikre az utazás során (repülőn, reptéren, buszon, belvárosban stb.) fordítsanak fokozott figyelmet, mert jellemző a zsebeléses lopások előfordulása.
Kiskorúak beutazása (törvényes képviselő nélkül):
Ha kétség merül fel a kiskorú utazásának körülményeivel kapcsolatban, az ír bevándorlási hivatal felveszi a kapcsolatot az ír gyámhivatallal. Tájékoztató jelleggel javasoljuk, hogy a kiskorúnál az alábbi dokumentumok legyenek (angol fordítással ellátva):
- a gyermek érvényes útlevele vagy személyazonosító igazolványa;
- a gyermek háromnyelvű születési anyakönyvi kivonata;
- a szülők hozzájáruló nyilatkozata a kiskorú utazásához, mely tartalmazza az utazás célját, körülményeit (cím, telefon), a kiskorú, a kísérő és a szülő(k) adatait, a meglátogatni kívánt személy vagy intézmény (iskola, tanfolyamszervező) adatait, elérhetőségét;
- elvált, vagy külön élő szülők gyermeke esetén jogerős bírósági, gyámhatósági végzés a gyermek elhelyezéséről, a szülői felügyeleti jog gyakorlásáról.
Mindenképpen javasoljuk az ír bevándorlási hivatal tájékoztatójának tanulmányozását ezen a linken a kiskorú(ak) útjának előkészítéséhez.
Vízum:
Vízum beszerzése nem szükséges.
Házikedvencek beutazása:
Beutazás előtt javasoljuk az illetékes ír hatóság honlapjának tanulmányozását a vonatkozó szabályozásról. További információt a NÉBIH oldalán talál: http://portal.nebih.gov.hu/-/kedvtelesbol-tartott-allatok-utaztatasara-vonatkozo-tajekoztato. Javasoljuk, hogy forduljon állatorvosához!
Vám: www.revenue.ie/en/index.html; A Nemzeti Adó- és Vámhivatal utastájékoztatója
Növényegészségügyi és behozatali előírások változása >>
További hasznos információ az országról
Vészhelyzet esetén: A „999” számot kell hívni. Itt a rendőrség, a mentők és a tűzoltóság is elérhető. Az ír rendőrség honlapját az alábbi oldalon érhetik el. Közlekedési baleset esetén azonnal rendőrt kell hívni és vele rögzíttetni az eset körülményeit.
Fizetési eszköz: Az érvényes fizetési eszköz az euró.
Az eltűnt gyermekek felkutatására fenntartott 116 000-ás közösségi segélyvonal:
Az Európai Unió valamennyi tagországában egységes segélyhívó szám működik az Európai Uniós tagországokban eltűnt gyermekek felkutatására. A gyermeküket kereső szülők az alábbi egységes európai segélyvonalon keresztül kérhetnek segítséget, tanácsot: 116 000. A szám Magyarországon is hívható: Kék-vonal www.kek-vonal.hu/index.php/hu.
Közegészség, egészségügyi helyzet:
Írországban az általános egészségügyi feltételek jók. Fertőző betegségek közül az Európában megszokott influenza fordul elő. 2018-ban jelentősen megnőtt a kanyaró megbetegedések száma, különösen Észak-Dublinban és a középnyugati régióban. Az EU tagállamokból érkező turisták sürgősségi ellátásra ingyenesen jogosultak, amennyiben rendelkeznek Európai Egészbiztosítási Kártyával (legfeljebb egyszeri 60 eurós díj kerül felszámításra). További információk >>
Közlekedés
Írországban lehet vezetni érvényes magyar vezetői engedéllyel. Baloldali közlekedés van, a távolságokat és a sebességkorlátozást a táblákon metrikus rendszerben adják meg. Ha valaki turistaként érkezik az országba, európai biztosítási zöldkártyával kell rendelkeznie, amely tanúsítja, hogy a magyar biztosítása Írországban is érvényes. Írországban történő vezetés előtt javasolt áttekinteni az alábbi honlapot.
Utazás, közlekedés biztonsága:
A baloldali menetirányra tekintettel fokozott figyelmességgel vezessünk az ország útjain. Az alacsonyabb besorolású utak nagyon keskenyek és kacskaringósak; ezeken fokozott óvatosság indokolt. 2018-ban 148 halálos baleset volt az ír utakon.
Útdíj:
Írországban 11 útdíj köteles út van. Ezek közül tíz úton hagyományos sorompók működnek, az útdíjat a kapunál készpénzben szükséges megfizetni. A főváros körüli M50-es úton nem működnek sorompók, az útdíjat elektronikus rendszeren keresztül kell megfizetni. Az e-toll rendszerről részletes tájékoztató található ezen a weboldalon.
További tájékoztatókat dublini külképviseletünk oldalán talál >>
Planet Budapest 2021 Sustainability Expo and World Summit
The Planet Budapest 2021 Sustainability Expo and Summit is a sustainable development event for the Visegrád Countries. It aims to raise awareness of adverse environmental, social and economic practices among the general public, especially young people, and to show that these negative changes, which overshadow the future of humankind, are still reversible.
Between November 29 and December 5, 2021, Planet Budapest will line up a number of professional exhibitors from the Visegrád Countries for a week; who can promote the sustainable development through their technological developments, innovative products and services.
Planet Budapest 2021 Sustainability Expo and Summit – Let’s shape our future together!
Személyi igazolvány
Felhívjuk a figyelmet, hogy a személyi igazolvány igénylésének szabályai 2021. augusztus 2-től megváltoznak, mivel a vonatkozó uniós rendelet alapján a továbbiakban minden tagállamban egységes elvek alapján kerülnek kiállításra a személyazonosító igazolványok.
Kérjük, hogy amennyiben Ön augusztus 2-án vagy azt követően igényel személyi igazolványt magának/ kiskorú gyermekének, a lentebb ismertetett jelenlegi szabályokhoz képest ezekkel a főbb változásokkal számoljon:
- ujjnyomat adása már a 6. életév betöltésétől kötelező lesz (ezért a 6 éves vagy idősebb gyermeknek a kérelem benyújtásakor feltétlenül jelen kell lennie)
- ha a kérelmező ideiglenesen képtelen ujjnyomatot adni, akkor részére az okmány csak 1 éves érvényességgel állítható ki
- ha a kérelmező fizikailag képtelen ujjnyomatot szolgáltatni (orvosi igazolás szükséges), akkor az okmány normál érvényességgel kiállítható
- a 70. életévet betöltött kérelmező – abban az esetben, ha ujjnyomat adása sikeres volt, és a kérelmező nem letelepedett, oltalmazott jogállású személy vagy menekült – kérheti, hogy a részére a kiállítás napjától számított 10 éves érvényességi idejű személyazonosító igazolvány kerüljön kiállításra.
- lehetőség lesz az elveszett, ellopott személyi igazolvány ügyfélkapun keresztül történő pótlására (az új okmány azonos érvényességi idővel kerül kiállításra), amennyiben az eredeti személyi igazolvány igénylésekor a kérelmező hozzájárult az ujjnyomat adatainak tárolásához.
***
Elektronikus személyazonosító igazolvány (Eszig)
A konzuli tisztviselőnél csak magyar állampolgár, és kizárólag állandó személyazonosító igazolvány iránti igényt nyújthat be. Az állandó személyazonosító igazolvány cseréjére, illetve pótlására adatváltozás, érvényességi idő lejárta, vagy gyártmányhiba miatt, továbbá elvesztés, eltulajdonítás, megrongálódás, megsemmisülés miatt van lehetőség. Az Eszig érvényességi idejének lejárta miatti csere legkorábban a lejárati időt megelőző 60 napon belül lehetséges!
Figyelem! Elektronikus aláírás (E-sign) igénylésére a külképviseleteken nincs mód, azt a kérelmező az Eszig birtokában utólag elektronikusan, vagy magyarországi kormányablaknál személyesen kérelmezheti.
A kérelem benyújtása
A kérelem benyújtásához időpontot kell foglalni. Ezzel kapcsolatosan az "Időpont foglalás" menüpontban találnak információt. A foglalásnál az "Személyazonosító igazolvány" ügytípust kell kiválasztani. A személyek számánál annyit kell beírni, ahány főnek szeretnének útlevelet vagy személyi igazolványt igényelni.
A külképviseleten a kérelmet kizárólag személyesen lehet benyújtani, meghatalmazott útján való eljárásra nincsen lehetőség! A korlátozottan cselekvőképes (14. életévét betöltött) kiskorú és a cselekvőképességében részlegesen korlátozott nagykorú maga is kérelmezheti a személyazonosító igazolvány kiállítását.
Bemutatandó iratok, a kérelem rögzítése
Állandó személyazonosító igazolvány annak a magyar állampolgárnak adható, aki személyazonosságát és a személyes adatait megfelelő okiratokkal igazolja.
Kérjük, hogy a kérelem benyújtásához az alább felsoroltak közül mindent hozzon magával, amivel rendelkezik:
- érvényes vagy 1 éven belül lejárt állandó személyazonosító igazolvány;
- érvényes vagy 1 éven belül lejárt magyar útlevél;
- lakcímkártya;
- névviselés megállapítására alkalmas születési vagy házassági anyakönyvi kivonat.
Amennyiben érvényes magyar személyazonosító igazolvánnyal vagy útlevéllel rendelkezik, de azokat az ügyintézésnél nem tudja bemutatni, akkor a személyazonosító igazolvány iránti kérelem rögzítésére nincs mód, kivéve, ha az érvényes okmány elveszett/eltulajdonították. Ebben az esetben az elvesztésről/eltulajdonításról - az okmány érvénytelenítése érdekében - hatósági jegyzőkönyvben szükséges nyilatkozni, amelyet a helyszínen rögzítünk.
Amennyiben érvényes magyar személyazonosító igazolvánnyal vagy útlevéllel nem rendelkezik, akkor a fentieken túl szükséges a személyazonosság igazolására az alábbi okmányok valamelyike:
- érvényes magyar vagy az Európai Unió más tagállama által kiállított kártya formátumú vezetői engedély
- érvényes külföldi útlevél
Doktori cím viselésére irányuló szándék esetén – ha a személyi adat-és lakcímnyilvántartásban a doktori cím nem szerepel - be kell mutatni a doktori cím viselésére jogosító okiratot, külföldön szerzett doktori cím esetén az annak honosítását tanúsító okiratot, vagy ezek hiteles másolatát.
Az egyszerűsített honosítással magyar állampolgárságot szerzett személyeknek minden esetben be kell mutatniuk eredeti honosítási okiratukat. Továbbá az első személyazonosító igazolványuk igénylésekor – amennyiben nem rendelkeznek még magyar anyakönyvi kivonattal - nyilatkozniuk kell arról, hogy a lakcímkártyán szereplő személyes adataik megegyeznek az anyakönyvbe bejegyzett, illetve a honosítási okiraton található adatokkal.
14 év alatti kiskorú esetén mindkét szülő hozzájárulása szükséges a kérelem beadásához, és a gyermek születési anyakönyvi kivonatát is be kell mutatni. Amennyiben a kérelem benyújtásakor személyesen csak az egyik szülő jelenik meg, be kell mutatni a másik szülő szülői felügyeleti jogának megszűnését, szünetelését igazoló jogerős határozatot. Amennyiben ilyen nem áll rendelkezésre, a kérelemhez csatolni kell a távoll lévő szülőnek (törvényes képviselőnek) a közjegyző, a fővárosi és megyei kormányhivatal gyermekvédelmi és gyámügyi feladatkörében eljáró járási (fővárosi kerületi) hivatala, a bv. szerv vezetője, a konzuli tisztviselő, a központi szerv vagy a járási hivatal előtt tett, vagy a szülő által kiállított, teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt, a személyazonosító igazolvány kiadásához hozzájáruló nyilatkozatát. Cselekvőképtelen kiskorú kérelmező esetén az eljáró törvényes képviselő személyazonosságát igazolni kell! 12 éven aluli gyermek kérelme esetén minden esetben hozzanak egy hivatásos fényképész által készített fehér hátterű igazolvány képet a gyermekről. A 12. életévét be nem töltött kiskorú kérelmező személyes megjelenése nem szükséges.
A régi személyazonosító igazolványt le kell adni az eljáró hatóságnak, ha a jogosult új állandó személyazonosító igazolvány iránti kérelmet nyújtott be. A még érvényes személyi igazolvány az új okmány kiállításáig visszaadható, ez esetben azonban az új igazolványt csak személyesen lehet átvenni, a régi okmány egyidejű leadásával. Le kell adni az ideiglenes személyazonosító igazolványt az állandó személyazonosító igazolványt kiadó eljáró hatóságnak, ha a jogosult állandó személyazonosító igazolványt kapott.
A kérelem benyújtásakor a kérelmező arcképét, ujjnyomatát és aláírását az ügyintéző rögzíti.
Nem kell ujjnyomatot adni ha:
- a magyar állampolgár a 12. életévét még nem töltötte be;
- az ujjnyomat adását a kérelmező visszautasítja (figyelem! ebben az esetben a kiállított Eszig nem lesz alkalmas azon funkciókra, amelyek az ujjnyomatnak a chip-en való tárolásához kötöttek);
- ujjnyomat adására fizikailag képtelen.
A kérelem benyújtásakor a kérelmező kap egy PIN-borítékot, amely tartalmazza az Eszig-hez kapcsolódó PIN-kódot, PUK-kódot és egy kódot, amellyel az ügyfél az Eszig birtokában elektronikusan ügyfélkaput nyithat a www.magyarorszag.hu oldalon. A PIN-kód az Eszig által biztosított szolgáltatások igénybevételéhez szükséges, amelyet az Eszig átvétele után lehet megváltoztatni. A PIN aktiválása nélkül az Eszig adathordozójához kötött funkciók nem használhatók, ugyanakkor az okmány utazásra és személyazonosításra használható! Felhívjuk a figyelmet, hogy ha a kérelmező elveszíti a PIN kódot tartalmazó borítékot, mielőtt megkapná a személyi igazolványát, a külképviselet az új PIN-kód beszerzésében nem tud közreműködni, és azt csak belföldi okmányirodában lehet kérelmezni! A külképviselet a téves megadás folytán blokkolódott PUK kód feloldására sem illetékes.
Társadalombiztosítási azonosító jel, adóazonosító jel rögzítése
Az Eszig iránti kérelem előterjesztésekor a konzuli tisztviselő ellenőrzi annak tényét, hogy a kérelmező a kérelem benyújtásakor rendelkezik társadalombiztosítási azonosító jellel, illetve adóazonosító jellel. Eredménytelen lekérdezés esetén az Eszig tároló elemére nem kerül rögzítésre a társadalombiztosítási azonosító jel, illetve az adóazonosító jel.
Kérjük, hogy amennyiben rendelkezésre áll, az ügyintézésre szíveskedjenek magukkal hozni a TAJ kártyájukat és az adókártyájukat is.
Vészhelyzet esetén értesítendő személy telefonszámának rögzítése
A kérelmező a vészhelyzet esetén értesítendő személy telefonszámának rögzítése iránti kérelmét az eljáró hatóságnál terjesztheti elő az Eszig kiadására irányuló kérelem előterjesztésével egyidejűleg, illetőleg az Eszig birtokában (két telefonszám rögzítésére van lehetőség).
Eljárási idő, az okmány érvényessége, a kérelem elutasítása
A kérelem elbírálásának ügyintézési határideje 20 nap. Ha a kérelem és mellékletei, valamint az eljáró hatóság rendelkezésére álló adatok (ide értve az olyan adatokat is, amelyek szolgáltatására a kérelmező nem kötelezhető) alapján a tényállás tisztázott, a döntést legkésőbb 8 napon belül meg kell hozni.
Figyelem! Az eljárási határidőbe az okmányoknak a Magyarországról a külképviseletre történő kiszállítása, valamint a postai kézbesítés ideje nem számít bele, így az okmányok a kérelem benyújtását követően általában 3-4 héten belül érkeznek meg a konzulátusra. A konzulátus ezt követően az érkezés sorrendjében dolgozza fel a személyi igazolványokat, és értesíti ki az ügyfeleket.
Kérjük, hogy ezt az időtartamot vegyék figyelembe az utazásaik tervezésekor de - tekintve, hogy az eljárási idő tartama hosszabb is lehet - ne vásároljanak az utazáshoz menetjegyeket a személyi igazolvány kézhezvétele előtt, mert az ebből eredő esetleges károkért a konzulátus nem vállal felelősséget.
Az Eszig érvényességi ideje:
- ha a jogosult a 12. életévét még nem töltötte be, a kiállítás napjától számított 3 évet követő születési idejének napja, de legfeljebb a 12. életév betöltésének napjáig terjedő időtartam (például ha a kiállítás napja 2017. január 20., és a kérelmező születésnapja április 5-én van, akkor az Eszig 2020. április 5-ig lesz érvényes, kivéve, ha a kérelmező 2020. április 5-e előtt betölti a 12. életévét, tehát ha 2019. április 5-én már 12 éves, akkor az Eszig 2019. április 5-ig lesz érvényes);
- ha a jogosult a 12. életévét betöltötte, de a 18. életévét még nem töltötte be, a kiállítás napjától számított 3 évet követő születési idejének napja;
- ha a jogosult a 18. életévét betöltötte, a kiállítás napjától számított 6 évet követő születési idejének napja.
A 65. életévet betöltött jogosult kérheti, hogy a részére határidő nélküli érvényességi idejű személyazonosító igazolvány kerüljön kiállításra. A határidő nélküli érvényességi idejű személyazonosító igazolvány tároló elemet nem tartalmaz, érvényességi idejeként a kiállítást követő 60. év január első napját tüntetik fel.
A kérelem elutasítása, jogorvoslat
A kérelem elutasítására akkor kerül sor, ha az ügyfél
- olyan külföldön történt anyakönyvi esemény hazai anyakönyvezésének kérelmezéséről nem gondoskodott, amely a névviselésére is hatással van;
- nem szerepel a személyi adat-és lakcímnyilvántartásban;
- a személyi adat-és lakcímnyilvántartás passzív állományában szerepel (pl. korábbi külföldre távozás okán);
- utazásban korlátozott (külföldre utazási tilalom hatálya alatt áll).
A kérelmező az elsőfokú elutasító határozat ellen fellebbezést nyújthat be, melyet a döntés közlésétől számított tizenöt napon belül terjeszthet elő. A fellebbezést azon a külképviseleten kell benyújtani, amely a megtámadott döntést hozta.
A fellebbezést indokolni kell. A fellebbezésben új tények és bizonyítékok is felhozhatók. A fellebbezésben nem lehet olyan új tényre hivatkozni, amelyről a kérelmezőnek a döntés meghozatala előtt tudomása volt.
Az eljárás illetéke és díja
Az Eszig eljárás illeték- és konzuli díjmentes.
Az Eszig kézbesítése
A dublini külképviseleten csak azon Eszig kézbesíthető, amelyet a dublini konzulátuson kérelmeztek, vagyis nincs lehetőség a belföldön beadott kérelmek külképviseleten való kézbesítésére, és arra sem, hogy a kérelmezés helyétől eltérő másik külképviseleten kerüljön sor az okmány átvételére! Az okmányt a konzulátuson személyesen lehet átvenni, illetve az ügyfél kérheti a külképviselettől az Eszig postai úton való kézbesítését a külföldi címére.
Személyi igazolvánnyal kapcsolatos változások
Tisztelt Ügyfelünk!
Felhívjuk a figyelmet, hogy a személyi igazolvány igénylésének szabályai 2021. augusztus 2-től megváltoznak, mivel a vonatkozó uniós rendelet alapján a továbbiakban minden tagállamban egységes elvek alapján kerülnek kiállításra a személyazonosító igazolványok. Kérjük, hogy amennyiben Ön augusztus 2-án vagy azt követően igényel személyi igazolványt magának/ kiskorú gyermekének, a lentebb ismertetett jelenlegi szabályokhoz képest ezekkel a főbb változásokkal számoljon:
- ujjnyomat adása már a 6. életév betöltésétől kötelező lesz(ezért a 6 éves vagy idősebb gyermeknek a kérelem benyújtásakor feltétlenül jelen kell lennie)
- ha a kérelmező ideiglenesen képtelen ujjnyomatot adni, akkor részére az okmány csak 1 éves érvényességgel állítható ki
- ha a kérelmező fizikailag képtelen ujjnyomatot szolgáltatni (orvosi igazolás szükséges), akkor az okmány normál érvényességgel kiállítható
- a 70. életévet betöltött kérelmező – abban az esetben, ha ujjnyomat adása sikeres volt, és a kérelmező nem letelepedett, oltalmazott jogállású személy vagy menekült – kérheti, hogy a részére a kiállítás napjától számított 10 éves érvényességi idejű személyazonosító igazolvány kerüljön kiállításra.
- lehetőség lesz az elveszett, ellopott személyi igazolvány ügyfélkapun keresztül történő pótlására (az új okmány azonos érvényességi idővel kerül kiállításra), amennyiben az eredeti személyi igazolvány igénylésekor a kérelmező hozzájárult az ujjnyomat adatainak tárolásához.
Üdvözlettel,
Konzuli Hivatal
Alpbachi Európa Fórum
Az alpbachi Európa Fórumon Varga Judit igazságügyi miniszterasszony és Thomas Byrne európai ügyekért felelős ír államtitkár három másik uniós kollégájukkal együtt közös nyilatkozatot írtak alá Európa jövőjéről.
Útlevél igénylése 18 év felett
I., Magánútlevél igénylése a konzulátuson 18 év feletti kérelmezők esetében
1.A kérelem benyújtása
A magánútlevél iránti kérelmet kizárólag személyesen lehet benyújtani. A kérelem benyújtásakor a kérelmezőről fénykép készül, az ujjlenyomatait és aláírását elektronikusan rögzítjük.
A kérelem benyújtására csak előzetes időpont egyeztetés alapján kerülhet sor. A foglalásnál a "Magánútlevél" ügytípust kell kiválasztani. Minden ügyfél részére külön időpontot szükséges foglalni.
A kérelem benyújtásakor az alábbi dokumentumok bemutatása szükséges:
- személyazonosításra alkalmas okmány (érvényes személyi igazolvány vagy érvényes útlevél)
- magyar állampolgárságot igazoló okmány (érvényes magyar személyi igazolvány vagy egy évnél nem régebben lejárt magyar útlevél vagy honosítási okirat vagy három évnél nem régebbi állampolgársági bizonyítvány);
Sürgősségi eljárás a konzulátuson nincs. A konzulátus is ugyanazt a foglalási rendszert használja, amely az ügyfelek számára is elérhető, ennek megfelelően nem tudunk Önöknek korábbi időpontot adni abban az esetben sem, ha az okmány elveszett, vagy eltulajdonították azt. Az okmányok érvényességi idejének figyelemmel kísérése mindenkinek a saját felelőssége.
Az útlevél eljárásnál hiánypótlásra nincs lehetőség. Amennyiben a kérelem bármelyik feltétele hiányzik, a kérelem átvételét visszautasítjuk és újra meg kell jelenni a kérelem benyújtására. Ehhez új időpontot kell foglalni, sürgősségi időpontot a konzulátus ebben az esetben sem tud biztosítani.
2. Az útlevéleljárás időtartama, a kérelmezett útlevél kézhezvétele
Az elkészült okmány átvétele, illetve kézbesítése az alábbiak szerint kérhető:
- magyarországi lakcímre postázás,
- átvétel magyarországi okmányirodában,
- átvétel a Központi Okmányiroda ügyfélszolgálatán,
- postai kiküldés
Az elkészült útleveleket Magyarországról meghatározott időnként kézbesítik a konzulátusra, az útlevél ennek megfelelően általában 2-4 hét alatt érkezik meg a konzulátusra. A konzulátus ezt követően az érkezés sorrendjében dolgozza fel az útleveleket és értesíti az ügyfeleket.
Kérjük, hogy ezt az időtartamot vegyék figyelembe az utazásaik tervezésekor, számítva arra is, hogy az eljárás időtartama hosszabb is lehet. Javasoljuk, hogy az útlevél kézhezvétele előtt ne vásároljanak az utazáshoz menetjegyeket (repülőjegy, buszjegy, stb.), mert az ebből eredő esetleges károkért a konzulátus nem vállal felelősséget.
Amennyiben a kérelem benyújtásakor a kérelmező nem rendelkezik érvényes útlevéllel, személyi igazolvánnyal, állampolgársági bizonyítvánnyal vagy honosítási okirattal, és a személyi adat- és lakcímnyilvántartó rendszer nem igazolja az állampolgárságát, hivatalból állampolgársági vizsgálatot kell lefolytatni. Ilyenkor az útlevél eljárás ideje átlagosan 6 hónappal meghosszabbodik. Felhívjuk ügyfeleink figyelmét, hogy az állampolgársági vizsgálat ennél hosszabb is lehet.
Fontos! A magánútlevél iránti kérelem előterjesztésekor, ha a kérelmező a személyiadat-, és lakcímnyilvántartásban (továbbiakban: SZL) nem szerepel vagy passzív státusszal szerepel, azaz magyar lakcímkártyával nem rendelkezik, a személyi- és lakcímadatainak nyilvántartásba vételére irányuló eljárást hivatalból meg kell indítani.
A felsorolt eljárási idők a hiánytalanul beadott, rendezett státuszú útlevél-kérelmekre vonatkoznak. Bármilyen hiányosság az eljárási idő további meghosszabbodását eredményezi.
3. Az útlevelek érvényességi ideje
Az útlevelet 5 vagy 10 éves érvényességgel lehet igényelni (65 éven felüliek esetén automatikusan 10 év az érvényesség). A kiállító hatóság az útlevél időtartamát 5 éves érvényességnél az ügyfél – az okmány kiállítását követő – születésnapja hónapjától és napjától számítja. 10 éves érvényességnél az időtartamot az ügyfélnek okmány kiállítását megelőző születésnapja hónapjától és napjától kell számítani.
4. Az útlevéleljárás díja és a díj megfizetése
Az útlevél eljárás díja a honlapon található díjtáblázat ("Konzuli díjak") szerint fizetendő.
Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy a konzuli díjakat kizárólag bankkártyával lehet az ügyintézéskor a helyszínen kifizetni. Az eljárás elindításának feltétele a konzuli díj megfizetése.
Amennyiben az útlevél igénylésére az útlevél elvesztése miatt kerül sor, vagy második útlevél kerül kiállításra, az eljárási díj magasabb.
Amennyiben az új útlevél igénylésére a korábbi útlevél ellopása miatt kerül sor, csak abban az esetben nem kell a pótdíjat megfizetni, ha a kérelmezéskor az igénylő bemutatja az okmány eltulajdonításáról szóló rendőrségi jegyzőkönyvet.
5. Az útlevélkérelem mellékletei:
- magyar állampolgárság igazolásához
- érvényes személyi igazolvány, vagy
- legfeljebb egy éve lejárt útlevél, vagy
- érvényes állampolgársági bizonyítvány és érvényes külföldi útlevél vagy személyi igazolvány, vagy
- egyszerűsített honosítás keretében állampolgárságot szerzett kérelmezők az első útlevelük igénylésekor: a honosítási okirat mellett érvényes külföldi útlevéllel vagy személyi igazolvánnyal tudják igazolni magukat, illetve ajánlott a születési anyakönyvi kivonat és/vagy a lakcímkártya bemutatása is.
- ha az útlevelet más névre igényli, mint amire a korábbi útlevele, vagy személyi igazolványa kiállításra került, akkor a névváltoztatást alátámasztó magyar okirat (például névváltoztatási okirat, születési anyakönyvi kivonat, vagy házassági anyakönyvi kivonat);
- ha a kérelmező nem rendelkezik érvényes magyar személyi igazolvánnyal, érvényes, vagy 1 éven belül lejárt útlevéllel, állampolgársági bizonyítvánnyal vagy honosítási okirattal, és adatai nem szerepelnek a személyi adat-és lakcímnyilvántartásban sem, akkor a konzulátus hivatalból állampolgársági vizsgálatot indít – ehhez a formanyomtatványt helyben biztosítjuk;
- ha a korábbi, még érvényes útlevelét ellopták: rendőrségi jegyzőkönyv a lopás bejelentéséről (ennek hiányában pótdíj fizetendő);
- amennyiben még nem volt magyar útlevele, vagy személyi igazolványa, úgy előbb állampolgársági bizonyítványt kell beszereznie;
- konzuli díj.
Útlevél 12-18 év közötti gyermekeknek
II., Magánútlevél igénylése a konzulátuson 12-18 év közötti gyermekeknek
1. A kérelem benyújtása, időpontfoglalás
A magánútlevél iránti kérelmet kizárólag személyesen lehet benyújtani. A kérelem benyújtásakor a kérelmezőről fénykép készül, az ujjlenyomatait és aláírását elektronikusan rögzítjük.
A kérelem benyújtására csak előzetes időpont egyeztetés alapján kerülhet sor. A foglalásnál a "Magánútlevél" ügytípust kell kiválasztani. Minden ügyfél részére külön időpontot szükséges foglalni.
A kérelem benyújtásakor az alábbi dokumentumok bemutatása szükséges:
- személyazonosításra alkalmas okmány (érvényes személyi igazolvány vagy érvényes útlevél vagy érvényes magyar vezetői engedély, lakcímkártya)
- magyar állampolgárságot igazoló okmány (érvényes magyar személyi igazolvány vagy egy évnél nem régebben lejárt magyar útlevél vagy honosítási okirat vagy három évnél nem régebbi állampolgársági bizonyítvány);
Sürgősségi eljárás a konzulátuson nincs. A konzulátus is ugyanazt a foglalási rendszert használja, amely az ügyfelek számára is elérhető, ennek megfelelően nem tudunk Önöknek korábbi időpontot adni abban az esetben sem, ha az okmány elveszett, vagy eltulajdonították azt. Az okmányok érvényességi idejének figyelemmel kísérése mindenkinek a saját felelőssége.
Az útlevéleljárásnál hiánypótlásra nincs lehetőség. Amennyiben a kérelem benyújtásának bármely feltétele hiányzik, a kérelem átvételét visszautasítjuk és újra meg kell jelenni a kérelem benyújtására. Ehhez új időpontot kell foglalni, sürgősségi időpontot a konzulátus ebben az esetben sem tud biztosítani.
2. Személyes megjelenés
A 12-18 év közötti kiskorú kérelmező esetében a gyermek és mindkét szülő jelenléte szükséges a kérelem benyújtásához.
Amennyiben a szülői felügyeleti jogot csak az egyik szülő gyakorolja, ezt a tényt megfelelő okirattal (jogerős bírósági határozat, a szülők bíróság által jóváhagyott egyezsége, elhunyt szülő halotti anyakönyvi kivonata, stb.) igazolni kell.
Benyújthatja csak az egyik szülő a kérelmet abban az esetben is, ha bemutatja a másik szülő aláírt hozzájáruló nyilatkozatát és személyazonosításra alkalmas okmányát. Az eredeti hozzájáruló nyilatkozatot a kérelemhez csatolni kell.
3. Az útlevéleljárás időtartama, a kérelmezett útlevél kézhezvétele
Az elkészült okmány átvétele, illetve kézbesítése az alábbiak szerint kérhető:
- magyarországi lakcímre postázás,
- átvétel magyarországi okmányirodában,
- átvétel a Központi Okmányiroda ügyfélszolgálatán,
- postai kiküldés
Az elkészült útleveleket Magyarországról meghatározott gyakorisággal kézbesítik a konzulátusra, az útlevél ennek megfelelően általában 2-4 hét alatt érkezik meg a konzulátusra. A konzulátus ezt követően az érkezés sorrendjében dolgozza fel az útleveleket és értesíti az ügyfeleket.
Kérjük, hogy ezt az időtartamot vegyék figyelembe az utazásaik tervezésekor, számítva arra is, hogy az eljárás időtartama hosszabb is lehet. Javasoljuk, hogy az útlevél kézhezvétele előtt ne vásároljanak az utazáshoz menetjegyeket (repülőjegy, buszjegy, stb.), mert az ebből eredő esetleges károkért a konzulátus nem vállal felelősséget.
Amennyiben a kérelem benyújtásakor a kérelmező nem rendelkezik érvényes útlevéllel, személyi igazolvánnyal, állampolgársági bizonyítvánnyal vagy honosítási okirattal, és a személyi adat- és lakcímnyilvántartó rendszer nem igazolja az állampolgárságát, hivatalból állampolgársági vizsgálatot kell lefolytatni. Ilyenkor az útlevél eljárás ideje átlagosan 6 hónappal meghosszabbodik. Felhívjuk ügyfeleink figyelmét, hogy az állampolgársági vizsgálat ennél hosszabb is lehet.
Fontos! A magánútlevél iránti kérelem előterjesztésekor, ha a kérelmező a személyiadat-, és lakcímnyilvántartásban (továbbiakban: SZL) nem szerepel vagy passzív státusszal szerepel, azaz magyar lakcímkártyával nem rendelkezik, a személyi- és lakcímadatainak nyilvántartásba vételére irányuló eljárást hivatalból meg kell indítani.
A felsorolt eljárási idők a hiánytalanul beadott, rendezett státuszú útlevél-kérelmekre vonatkoznak. Bármilyen hiányosság az eljárási idő további meghosszabbodását eredményezi.
4. Az útlevelek érvényességi ideje
Az útlevelet 5 éves érvényességgel lehet igényelni.
5. Az útlevéleljárás díja és a díj megfizetése
Az útlevél eljárás díja a honlapon található díjtáblázat ("Konzuli díjak) szerint fizetendő.
Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy a konzuli díjakat kizárólag bankkártyával lehet az ügyintézéskor a helyszínen kifizetni. Az eljárás elindításának feltétele a konzuli díj megfizetése.
Amennyiben az útlevél igénylésére az útlevél elvesztése miatt kerül sor, vagy második útlevél kerül kiállításra, az eljárási díj magasabb.
Amennyiben az új útlevél igénylésére a korábbi útlevél ellopása miatt kerül sor, csak abban az esetben nem kell a pótdíjat megfizetni, ha a kérelmezéskor az igénylő bemutatja az okmány eltulajdonításáról szóló rendőrségi jegyzőkönyvet.
6. Az útlevélkérelem mellékletei:
- magyar állampolgárság igazolásához
- érvényes személyi igazolvány, vagy
- legfeljebb egy éve lejárt útlevél, vagy
- érvényes állampolgársági bizonyítvány és érvényes külföldi útlevél vagy személyi igazolvány, vagy
- egyszerűsített honosítás keretében állampolgárságot szerzett kérelmezők az első útlevelük igénylésekor a honosítási okirat mellett érvényes külföldi útlevéllel vagy személyi igazolvánnyal tudják igazolni magukat, illetve ajánlott a születési anyakönyvi kivonat és/vagy a lakcímkártya bemutatása is.
- kiskorúak (12-18 év között) esetében a szülők személyazonosság igazolására és az állampolgárság megállapítására alkalmas érvényes útlevele vagy személyazonosító igazolványa;
- lakcímkártya (amennyiben rendelkezésre áll);
- ha az útlevelet más névre igényli, mint amelyre a korábbi útlevele, vagy személyi igazolványa kiállításra került, akkor a névváltoztatást alátámasztó magyar okirat (például névváltoztatási okirat, születési anyakönyvi kivonat, vagy házassági anyakönyvi kivonat);
- ha a kérelmező nem rendelkezik érvényes magyar személyi igazolvánnyal, érvényes, vagy egy éven belül lejárt útlevéllel, állampolgársági bizonyítvánnyal vagy honosítási okirattal, és adatai nem szerepelnek a személyi adat-és lakcímnyilvántartásban sem, a konzulátus hivatalból állampolgársági vizsgálatot indít – ehhez a formanyomtatványt helyben biztosítjuk;
- ha a korábbi, még érvényes útlevelét ellopták: rendőrségi jegyzőkönyv a lopás bejelentéséről (ennek hiányában pótdíj fizetendő);
- amennyiben még nem volt magyar útlevele, vagy személyi igazolványa, úgy előbb állampolgársági bizonyítványt kell beszereznie,
- konzuli díj.
Útlevél 12 év alatt
III., Magánútlevél igénylése 12 éven aluliak részére
A gyermekek részére saját útlevelet kell igényelni. 6 éves kor alatt az útlevél érvényessége 3 év, 6 éves kor felett 5 év.
Gyermek útlevélkérelme főszabály szerint csak magyar születési anyakönyvi kivonat birtokában adható be.
Amennyiben a gyermek magyarországi anyakönyvezésére még nem került sor, úgy kérjük, hogy a mihamarabb anyakönyvezzék a gyermeket.
2. Az útlevélkérelem személyes benyújtása, időpontfoglalás a kérelem beadására
A magánútlevél iránti kérelmet kizárólag személyesen lehet benyújtani. A kérelem benyújtásakor a 6. életévét betöltött kérelmezőről fénykép készül A hat év alatti gyermekek esetében 1 db 3,5 x 4,5 cm méretű, hivatásos fényképész által készített Passfoto/ICAO/ szabvány szerinti színes igazolványfénykép szükséges. A szülő aláírását elektronikusan rögzítjük.
A kérelem benyújtására csak előzetes időpont egyeztetés alapján kerülhet sor. Minden ügyfél részére külön időpontot szükséges foglalni.
A kérelem benyújtásakor az alábbi dokumentumok bemutatása szükséges:
- személyazonosításra alkalmas okmány (érvényes személyi igazolvány vagy érvényes útlevél vagy érvényes magyar vezetői engedély, lakcímkártya)
- magyar állampolgárságot igazoló okmány (érvényes magyar személyi igazolvány vagy egy évnél nem régebben lejárt magyar útlevél vagy honosítási okirat vagy három évnél nem régebbi állampolgársági bizonyítvány);
Sürgősségi eljárás a konzulátuson nincs. A konzulátus is ugyanazt a foglalási rendszert használja, amely az ügyfelek számára is elérhető, ennek megfelelően nem tudunk Önöknek korábbi időpontot adni abban az esetben sem, ha az okmányt elveszett, vagy eltulajdonították azt. Az okmányok érvényességi idejének figyelemmel kísérése mindenkinek a saját felelőssége.
Az útlevél eljárásnál hiánypótlásra nincs lehetőség! Amennyiben a kérelem bármelyik feltétele hiányzik, a kérelem átvételét visszautasítjuk és újra meg kell jelenni a kérelem benyújtására. Ehhez új időpontot kell foglalni, sürgősségi időpontot a konzulátus ebben az esetben sem tud biztosítani!
A 12 év alatti kiskorú kérelmező esetében mindkét szülő jelenléte szükséges a kérelem benyújtásához.
Amennyiben a szülői felügyeleti jogot csak az egyik szülő gyakorolja, ezt a tényt megfelelő okirattal (jogerős bírósági határozat, a szülők bíróság által jóváhagyott egyezsége, elhunyt szülő halotti anyakönyvi kivonata, stb.) igazolni kell.
Benyújthatja csak az egyik szülő a kérelmet abban az esetben is, ha bemutatja a másik szülő aláírt hozzájáruló nyilatkozatát és személyazonosításra alkalmas okmányát. Az eredeti hozzájáruló nyilatkozatot a kérelemhez csatolni kell.
3. Az útlevéleljárás ideje, a kérelmezett útlevél kézhezvétele
Az elkészült okmány átvétele, illetve kézbesítése az alábbiak szerint kérhető:
- magyarországi lakcímre postázás,
- átvétel magyarországi okmányirodában,
- átvétel a Központi Okmányiroda ügyfélszolgálatán,
- postai küldés
Az elkészült útleveleket Magyarországról meghatározott gyakorisággal kézbesítik a konzulátusra, az útlevél ennek megfelelően általában 2-4 hét alatt érkezik meg a konzulátusra. A konzulátus ezt követően az érkezés sorrendjében dolgozza fel az útleveleket és értesíti az ügyfeleket.
Kérjük, hogy ezt az időtartamot vegyék figyelembe az utazásaik tervezésekor, számítva arra is, hogy az eljárás időtartama hosszabb is lehet. Javasoljuk, hogy az útlevél kézhezvétele előtt ne vásároljanak az utazáshoz menetjegyeket (repülőjegy, buszjegy, stb.), mert az ebből eredő esetleges károkért a konzulátus nem vállal felelősséget.
Amennyiben a kérelem benyújtásakor a kérelmező nem rendelkezik érvényes útlevéllel, személyi igazolvánnyal, állampolgársági bizonyítvánnyal vagy honosítási okirattal, és a személyi adat- és lakcímnyilvántartó rendszer nem igazolja az állampolgárságát, hivatalból állampolgársági vizsgálatot kell lefolytatni. Ilyenkor az útlevél eljárás ideje átlagosan 6 hónappal meghosszabbodik. Felhívjuk ügyfeleink figyelmét, hogy az állampolgársági vizsgálat ennél hosszabb is lehet.
Fontos! A magánútlevél iránti kérelem előterjesztésekor, ha a kérelmező a személyiadat-, és lakcímnyilvántartásban (továbbiakban: SZL) nem szerepel vagy passzív státusszal szerepel, azaz magyar lakcímkártyával nem rendelkezik, a személyi- és lakcímadatainak nyilvántartásba vételére irányuló eljárást hivatalból meg kell indítani.
A felsorolt eljárási idők a hiánytalanul beadott, rendezett státuszú útlevél-kérelmekre vonatkoznak. Bármilyen hiányosság az eljárási idő további meghosszabbodását eredményezi.
FIGYELEM! Amennyiben a gyermek külföldön született és még nem rendelkezik magyar születési anyakönyvi kivonattal, úgy először, illetve az útlevélkérelem beadásával egyidejűleg a gyermek születésének magyarországi anyakönyvezését kell kérelmezni.
Amennyiben a gyermek még nem töltötte be a 6. életévét, és az útlevélkérelmet a születés anyakönyvezésével egyidejűleg adják be, az útlevél a rendes eljárási idő alatt (általában 4-6 hét) legyártásra kerül a születés magyarországi anyakönyvezésétől függetlenül.
Ha a gyermek útlevél kérelmének benyújtására a születés anyakönyvezési kérelmével egyidejűleg kerül sor, kérjük, hogy töltsék ki a "Nyilatkozat hat éven aluli gyermekek útlevélkérelméhez" dokumentumot is.
4. Az útlevelek érvényességi ideje
Az útlevelet 6 éves kor alatt 3 éves, 6-12 éves kor között 5 éves érvényességgel lehet igényelni.
5. Az útlevél eljárás díja és befizetése
Az útlevél eljárás díja a honlapon található díjtáblázat („Konzuli díjak") szerint fizetendő.
Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy a konzuli díjakat kizárólag bankkártyával lehet az ügyintézéskor a helyszínen kifizetni. Az eljárás elindításának feltétele a konzuli díj megfizetése.
Amennyiben az útlevél igénylésére az útlevél elvesztése miatt kerül sor, vagy második útlevélként kerül kiállításra, az eljárási díj magasabb.
Amennyiben az új útlevél igénylésére a korábbi útlevél ellopása miatt kerül sor, csak abban az esetben nem kell a pótdíjat megfizetni, ha a kérelmezéskor az igénylő bemutatja a lopásról szóló rendőrségi jegyzőkönyvet.
6. Úti okmány iránti igény mellékletei:
- érvényes, vagy legfeljebb 1 éve lejárt útlevél, vagy érvényes személyi igazolvány (ha már volt ilyen);
- a gyermek magyar születési anyakönyvi kivonata;
- amennyiben az útlevélkérelmet úgy nyújtják be, hogy a gyermek még nem rendelkezik magyar születési anyakönyvi kivonattal (anyakönyvezéshez kapcsolódóan, illetve már megindított anyakönyvezés után hat éven aluli gyermekek esetében), a részletes, a szülők nevét is tartalmazó születési anyakönyvi kivonat bemutatása szükséges;
- a kitöltött és aláírt úti okmány igénylőlap (ezt helyben biztosítjuk);
- mindkét szülő érvényes, személyazonosításra alkalmas okmánya, a magyar állampolgárságú szülő esetében érvényes magyar személyi igazolvány vagy útlevél;
- Amennyiben a szülői felügyeleti jogot csak az egyik szülő gyakorolja, ezt a tényt megfelelő okirattal (jogerős bírósági határozat, a szülők bíróság által jóváhagyott egyezsége, elhunyt szülő halotti anyakönyvi kivonata, stb.) igazolni kell.
- 6 éves kor alatti gyermek esetén 1 db színes igazolványkép: Fénykép készítésére a konzulátuson csak a 6 év feletti gyermekek esetében van lehetőség. A fényképek hátoldalán kérjük a nevet és a születési dátumot feltüntetni.
- konzuli díj.
7. Útlevéligénylés, ha a gyermek még nem rendelkezik magyar születési anyakönyvi kivonattal
Ha a szülők házassága Magyarországon már anyakönyvezésre került, de a gyermek még nem rendelkezik magyar születési anyakönyvi kivonattal, a gyermek anyakönyvezését és útlevéligénylését egyszerre lehet kezdeményezni.
Ha a szülők házassága Magyarországon még nem került anyakönyvezésre, és a gyermek még nem rendelkezik magyar születési anyakönyvi kivonattal, akkor a szülők házasságának anyakönyvezését, a gyermek anyakönyvezését és útlevél igénylését egyszerre lehet kezdeményezni.
Magyar Tudomány Ünnepe
A Magyar Tudományos Akadémia idén novemberben, immáron 18. alkalommal rendezi meg a Magyar Tudomány Ünnepe (MTÜ) rendezvénysorozatot.
Mai napi előadás: Komolyra fordult a klímaváltozás – a legfrissebb IPCC-klímajelentés üzenete.
Magyar idő szerint 18.00-tól, az alábbi oldalról érhető el:
Meghívó Irene Duffy Lynch könyvbemutatójára
Tisztelt Írországban Élő Magyarok!
Sok szeretettel meghívjuk Önöket Irene Duffy Lynch írónő könyvbemutató estéje, amelyen Márai Sándor- A gyertyák csontig égnek című regény ír nyelvű kiadványának bemutatására kerül sor.
Irene ennek a regénynek – Loisceann na Coinnle go dtí an tÓrlach – fordításáról fog beszélni Mícheál Mac Craith-tal és Séamus Mac Gabhannnal. Az 1942-ben írt modern európai irodalom klasszikusát 2001-ben fordították le először angolra, és nemzetközi bestseller lett.
Minden kedves érdeklődött szeretettel várnak, a belépés ingyenes. Jegyek az alábbi linken foglalhatók: https://www.eventbrite.ie/e/embers-a-gyertyak-csonkig-egnek-by-sandor-marai-a-translation-into-irish-tickets-200975281477
Üdvözlettel:
Magyarország Nagykövetsége
Dublin